2018. február. 23.

A rajongók nehéz helyzetbe szokták hozni, mert a többség Grey karakterével azonosítja őt, és félreérthetetlen ajánlatot tesznek.

Milliók ismerik világszerte A szürke ötven árnylata-trilógia sztárját, Jamie Dornant, pontosabban az általa alakított karaktert, Christian Greyt.

Egyvalakinek azonban kimaradt a jóképű és a szexben gátlástalan milliárdos.

Ez pedig Dornan felesége, Amelia Warner, aki nem látta a trilógia első két részét, és a hamarosan debütáló harmadikat sem szándékozik megnézni.

Dornan minderről Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában mesélt – mint azt a UIP megírta.

„Szerintem belém jobban szerelmes, mint Greybe, úgyhogy ő nem téma” – mondta a színész Ellennek, amikor a műsorvezető arról faggatta, van-e otthon teljesítménykényszer a felesége részéről, hiszen ő nemzetközi szexszimbólum.

„És nem veszek neki jegyet egyik filmre sem!”

Dornan azt is elárulta, a rajongók nehéz helyzetbe szokták hozni, mert a többség Grey karakterével azonosítja őt, és félreérthetetlen ajánlatot tesznek.

„Ilyenkor pánikolni szoktam. Hiszen én nem vagyok olyan, mint Grey.”

A szabadság ötven árnyalatával kapcsolatban Dornan felhívta a figyelmet arra, hogy erősen thrilleres felhangot kapott, így a szex mellett a bűnügyi bonyodalmaknak és az akciónak is fontos szerep jut.

Forrás: @


Bár a végére megkedvelte a karaktert, de soha többé nem bújik a bőrébe.

Milliók ismerik világszerte A szürke ötven árnyalata-trilógia sztárját, Jamie Dornant, pontosabban az általa alakított karaktert, Christian Greyt. Egyvalakinek azonban kimaradt a jóképű és a szexben gátlástalan milliárdos. Ez pedig Dornan felesége, Amelia Warner, aki nem látta a trilógia első két részét, és a hamarosan debütáló harmadikat sem szándékozik megnézni.

A szabadság ötven árnyalatával pedig be is fejeződik a feleség tortúrája, ugyanis Jamie a napokban lenyilatkozta, hogy soha többé nem játssza el a karakter.

“Nincs több könyv, bár James megírta az első két kötetet Grey szemszögéből is, de a történet ugyanaz, nem csinálják meg újra. Egyébként én és Dakota is kiöregedtünk ebből, főleg én.” – tisztázta a helyzetet Jamie a Lorraine című beszélgetős műsorban.

A brit filmsztár elégedett a trilógiával, és a végére karakterét is megkedvelte, aki elképesztő jellemfejlődésen ment keresztül.

Forrás: @


Dakota Johnson és Chris Martin már hónapok óta együtt vannak, és nagyon úgy néz ki, hogy a kapcsolatuk egyre erősebb. Emlékszel, nem rég a Los Angeles-i tengerparton romantikáztak, a napokban pedig kézen fogva sétálgattak. Annyira cukik!

Dakota Johnson Brasil (@oficialdjbr) által megosztott bejegyzés,

A Szürke ötven-filmek sztárját és Christ most Kanadában kapták el a fotósok, ahogy egy vancouver-i étteremben beültek smoothie-ra. Egyáltalán nem úg néztek ki, mint a sztárok, semmi különleges csillogás nem látszott rajtuk, csupán egy átlagos, fiatal szerelmespárnak tűntek, akik kiruccantak egy gyors randira. Észrevetted, milyen édesen néznek egymásra?

Egyébként hivatalosan még egyikőjük sem ismerte el, hogy együtt vannak, de felesleges lenne tagadniuk, hisz rengetegszer elcsípték már őket együtt, a hely pincérnője pedig még csókolózni is látta a sztárpárt. Sőt, Dakota a Coldplay koncerteken szinte törzsvendégnek számít! Vajon Chris is annyira rajong a színésznőért, hogy többször is megnézi a filmjeit?

Forrás: @


Dakota Johnson, A szürke ötven árnyalata trilógiájának női főszereplője nemrég elárulta, hogyan is készül fel a szexjelenetekre Jamie Dornannel, most pedig még egy olyan titkot teregetett ki, hogy ha ezt elolvasod, egészen másként fogod nézni majd A szabadság ötven árnyalatának forró jeleneteit.

Természetesen Dakota nem volt teljesen meztelen, amikor a pikáns jeleneteket forgatták, de bugyit nem viselhetett, hiszen azt nehéz lett volna elrejteni a kamerák elől. Épp ezért a színésznő pánt nélküli bugyit viselt a szexjelenetek forgatása közben, ami rá volt ragasztva (!!!) a bőrére.

Nem volt valami kellemes érzés, állandóan húzta Dakota bőrét.

“Olyan ez a bugyi, mint egy mellbimbótapasz, csak épp jó erősen ragad, hogy ne csússzon el. Mivel az izzadtság miatt elengedhet, még erős ragasztóval is bekenték, majd rám helyezték a pánt nélküli mini bugyit a forgatásokon.” – mondta Dakota Johnson.

A forgatások után jó alaposan krémeznie kellett a színésznőnek a területet, ahová a bugyi fel volt ragasztva, ugyanis kissé megviselte a bőrét az extra erős ragasztó.

Dakota aztán tényleg mindent bevet a tökéletes filmért.

Forrás: @


2015. június. 23.

Lefordítottam nektek egy interjút, ami még a hó elején készült Dakotával, Spanyolországban. Az interjú a Vale című filmről szól, amelyben Dakota egy amerikai turista lányt Rachelt alakítja. Az interjút a Sajtószobában lehet elolvasni.


Írta:
Eredeti interjú: El Mundo Magazin

Dakota Johnson testőrrel, menedzserrel és egy idegenvezetővel érkezett hozzánk. Mikor összetalálkoztunk felállt, kezet rázott velem és egyenesen a szemembe nézett majd azt mondta, hogy nagyon örül a találkozásnak. A mosolya gyönyörű, megjelenése magabiztos és nyugodt. Most épp fekete haja van, és mint kiderült tényleg nagyon okos.
TOVÁBB OLVASOM >>


Bár a hírek korábban arról szóltak, hogy maga az írónő, E.L. James ragad pennát A szürke örven árnyalata folytatásához, de úgy tűnik A sötét ötven árnyalata végül férje, Niall Leonard kezébe került.

A szürke forgatókönyvének készítése során James sokszor vitatkozott össze a könyvet jegyző Kelly Marcellel. Nem csoda, hogy – akárcsak Sam Taylor-Johnson – Marcel sem tér vissza a folytatásra, amelyet a kritikai elhasalások ellenére a Universal és Focus Features mindenképp le akar forgatni, tekintve, hogy A szürke ötven árnyalata eddig 568 millió dollárt zsebelt be világszerte. Ez a szám megdöbbentően, szinte ijesztően magas egy 18+ filmhez képest.

Niall Leonard eddig többnyire brit tévésorozatok (Air Force One Is Down, Wire In the Blood) és tévéfilmek (Őfelsége kapitánya: Hűség, Szilánkos képek: A vakok birodalma) forgatókönyveit írta, azonban a mostani hírek szerint már az első Szürkéhez is hozzátett valamit, igaz névtelenül. Ezzel együtt meglehetősen izzadságszagú a stúdiók döntése. A sötét ötven árnyalata fontos rész a franchise-nak, megérdemelne egy jó forgatókönyvírót, aki hátha tud kezdeni valamit James minden kritikus szerint szörnyen megírt regényével. Ugyanakkor kénytelenek feláldozni a művészi munkát az írónővel való kompromisszum oltárán, egy relatíve névtelen forgatókönyvírónak adva ezzel a munkát.

Továbbá most már biztos, hogy 2017. február 10-én kerül a mozikba a 2. rész, míg a 3. 2018. február 9-én.


null Dakota Johnsonhoz gyengéd érzelmek fűznek bennünket, hiszen A szürke ötven árnyalata Anastasiájaként és márciusi címlaplányunkként örökre a szívünkbe lopta magát.

A visszafogott, kedves karakterhez nemcsak a könyv miatt tudunk olyan sokan kötődni, Dakota Johnson mintha erre a szerepre született volna, és tökéletesen megtestesíti a fiatal, naiv lányt, mint amilyen Anastasia. A 25 éves színésznő a magánéletében is ugyanolyan bájos és vagány, mint amilyennek a filmben láthatjuk, és ez a stílusán is meglátszik.